A Regélő Pagony egy pici erdőkert és egy minigazdaság is egyben, körülbelül 1500 négyzetméteren elterülve. A Pagonyban hiszünk abban, hogy a megfelelő, személyes igényekre szabott tervezéssel egy pici kert is képes megadni a legtöbb dolgot, ami az ember egészségéhez és testi-lelki-szellemi jóllétéhez szükséges. Éppen ezért aktívan kutatjuk azokat módszereket, amelyekkel már egy egészen apró, természetes zöldfelület is nagy segítsége lehet az embernek a rohamos technológiai fejlődés okozta kihívások és a civilizációs betegségek kezelésében. A blogunkat azért hoztuk létre, hogy ezeket a módszereket és a kísérleteink eredményeit megoszthassunk a szélesebb nyilvánossággal is.

A Pagony alapítói konzultációs, tervezői és kivitelezői szolgáltatást is vállalnak, amellyel a kisléptékű, családi házas, közösségi kertes, vagy közterületi környezetben segítünk kialakítani az ott élők igényeinek leginkább megfelelő természetes környezetet. Az egészséges természeti környezet számtalan “szolgáltatást” nyújthat az ember számára, amelyeket a modern tudomány most kezd csak újra felismerni. Végső soron azt tartjuk jó tervnek, amelyben minimális konfliktussal, a leggördülékenyebben tudja egymást szolgálni az ember és a természet, hiszen ettől lesz egy dizájn nem csak fenntartható, hanem regeneratív is.